2009. május 21., csütörtök

Fürdőruciban és mamázás

Ma nagyon meleg volt, és jártunkban-keltünkben beszereztünk a medencéhez egy pumpát, így aztán amíg aludt Petrus fel is fújtam, hát nem volt könnyű menet, az tuti. Lábpumpa, úgyhogy most így estefele rendesen izomlázam van, de közben vígasztaltam magam, hogy mennyire fog neki örülni a csajszi! Hát nem így lett. Tavaly imádta, de most elsőre megijedt tőle a kis mimózám, nem volt hajlandó, még belenyúlni sem, nem higy belemenni. Ivett viszont nagyon élvezte öröm volt nézni, tavaly még ő kerülte nagy ívben ;)
Megpróbálunk majd megbarátkozni vele. Viszont tessék megcsodálni a gyönyörű, új fürdőruháját Pepének! Nagyon tetszett neki, hogy nem volt rajta , meg a ruha is, illeget-billeget benne.

Van ám bilink is, bár ritkán ül rá, sokat tologatja a földön, hát mit ne mondjak, jó hangja van a kövön a múanyag bilinek ;) Ma Ivett megmutatta élesben hogy is működik ez, talán ez majd segít. Ma többször volt kis pisi, egyértelműen jelzi, ha pisilni kell, és ha rákérdezek, hogy pisilni kell, hozzam a bilit, akkor nem ellenkezik, persze nincs elég időm, a következő percben már pisil is, de első lépésnek nem rossz.
Ivett még ruhában is visszament kicsit fürdeni. :D A pelust levette előtte.

Volt nagy, közös játék és chips evés is :)

Vannak Marciról is sztárfotók :)

Mindent számolunk mostanában, például a sajtdarabokat, amit (és mindent, ami a tányérba kerül) előzőleg kiborított,

vagy épp a virágokat, miután bement a virágok közé, tépkedni.

Visszafelé menve az időben, hétfőn dolgoztam, Petrus Kati mamával volt itthon. Ez volt az első alkalom, hogy egész nap nélkülem volt. PErsze ez engem viselt meg jobban ;) Sajnos kép nem készült, de nagyon jól elvoltak. Én rohantam haza, de Peca rám se hederített. Este azért már bújkált, amikor elment a mama és Angi. Előtte hétvégén voltunk a Judit szülinapját megünnepelni náluk, majd Aszódon Erzsi mamánál, és persze Lőrinciben is jártunk, a dédipapánál és a nagypapánál. A hétvégéről is alig van fotó, most valahogy ez kimaradt. De végig nagyon jól éreztük magunkat.

Minden néznivaló bővebben megint a friss képeknél :)

2 megjegyzés:

Judit írta...

Hú ez a medence! És a fürdőruha! És Petra! Imádnivaló!

Timcso írta...

Hű ez a kiscsajszi már nem is olyan kicsi! és milyen csinos az új fürdőrucijában!! Nagyon jók a fotók és az új blogruci is klassz lett!:)