2009. augusztus 10., hétfő

Az elmúlt két hét eseményei

Pörögtek az elmúlt napok, hetek, nem frissítettük a blogot, élveztük a nyarat, most megmutatjuk, mit csináltunk. Valahogy egy csiga is szerepel a történetben, tessék utána járni (a képeknél) hogyan :D

Múlt hétvégén eljött hozzánk Lörinciből a papa, itt töltötte a hétvégét, legalább kicsit több időt tudtak együtt játszani Petrával, amikor megyünk hozzá meg a Didpapához, és ott vagyunk 1-2 órát, szégyenlőske épp csak felenged a végére, na most itthoni terepen bemutatkozott :D
Fürödtünk, ettünk, ittunk jókat. Judit is itt volt velünk.


Előtte Aszódon is voltunk ám, annyi jó játékot, mesekönyvet előszedett apa, amik még az övé és Judité voltak, hogy csak na. Hoztunk pár könyvet, a kedvenc a Szabó Magda: Melyik állat hol lakik?, naponta többször el kell meséljem, még Pirut és Zabut is felülmúlja. NAgyon aranyos, verses, én is szeretem, na de ennyiszer??? ;) ÉS előkerült a diavetítő is, szoktunk vetíteni, mégnem teljesen köti le, de határozottan érdekli.
Ivettes közös pancsolós fotók is vannak, jól esett ebben a nagy melegben a fürdés, Ági meg kattogtatott serényen, a friss képeknél van még több is :D


A múlt héten pedig Kati mama és Anga volt nálunk pár napig, Pepe nagyon élvezte, azóta is hiányolja őket. Sok-sok játék volt, fincsi kinti főzések, bohóckodás, jókedv. Pár fotó itt ezekből is, de minden ömlesztve a friss képeknél.

Időközben 19 hónapos lett a lányka, 10 kg, 82 cm, itt a leírás:

Itt tartunk

Sejti, hogy a felnõttek megítélése szerint mi helyes és mi nem. Nevet az egyértelmûen helytelen kijelentéseken, mint például ha zebrának nevezed a zsiráfot, vagy összekevered testvérei nevét. Észreveszi, ha nem stimmel valami, például feltûnik neki, ha plüssmacijának hiányzik az egyik szeme, vagy új folt jelenik meg a szõnyegen.

Bár talán csak a felét érted gyermeked beszédének, õ szinte mindent felfog, amit mondasz neki. Szókincse is hihetetlenül bõvül és elkezdi összekapcsolni a szavakat. Például „anya megy” vagy „én fel”. Folyamatosan mondd, hogy éppen mit csinálsz akkor is, ha úgy érzed állandóan ismétled magad, mert ezzel nagyban elõsegíted gyermeked nyelvi fejlõdését. Az ilyen korú gyerekeknek nincs szüksége formális tanulásra (például zene- vagy énekórák), mindent megtanul, amire szüksége van a mindennapi élet és a játszás során. Bizonyára örül más gyerekek társaságának de, valószínûleg együtt még nem tudnak játszani.

Változások az anya életében

A függetlenné válás során felbukkanó konfliktusok elkerülése érdekében kezeld úgy gyermeked, ahogy te szeretnéd, hogy mások veled bánjanak. Parancsolgatás helyett próbálj kompromisszumot kötni. „Most nem mehetsz ki a kertbe, de olvashatunk egy könyvet, és késõbb kimehetünk.”, vagy „Szedd össze az építõkockákat vacsora elõtt!” helyett próbáld így, „Én összeszedem a puzzle darabjait, ha te összeszeded a kockákat.”


Ötletek

Miközben az önálló evés egyre jobban megy, gyermeked fokozott érdeklõdést mutat a felnõttesebb ételek és evõeszközök iránt. A gyerekméretû tányérok és fém evõeszközök ösztönzõleg hatnak és egy-egy új darab megjelenése az ebédlõasztalon plusz örömöt is rejt. Próbálj ki néhány családi receptet, amit a baba is megkóstolhat. Ha kezdi kinõni az etetõszéket, próbálj inkább ülésmagasítót használni. Könnyen áthelyezhetõk és általában magasságuk is állítható.

Helyben vagyunk, teljesen igaz ránk :)

A hétvégén Ervin és a kőműves Pista dolgozott a házon, most ilyen hétvégéink lesznek sorra, majd hozok képeket erről is.

1 megjegyzés:

Judit írta...

Szabó Magda könyvét lehet én is megkeresem imádom az ő műveit, ez se lehet rossz. Nagyon jók az új képek, mosolyogtam mert mi is szoktunk sangriázni…. A diavetítőt (még anyuékét) én is próbáltam, de nem érdekelte, lehet megint előveszem.
A csiga előtt le a kalappal!