2010. augusztus 2., hétfő

Dumisumi

Na persze már megint jól le vagyok maradva a blogolással, már egy hete várják feltöltve a fotók, hogy írjak pár sort hozzájuk és megmutassam őket nektek. Sőt azóta még egyszer ennyi kép született a hétvégén, de azokat majd külön mutatom nektek. ;)

A múlt hétvége fő eseménye Ivett harmadik szülinapja volt, nagyon boldog szülinapot kívánunk neki itt is! :D


Együtt készült neki az ajándék, Petra saját lapot készített:


Jó volt a buli is,

Ivett három tortát is kapott (ha már harmadik szülinap ;), Petra falta:

Több fotó a mappában. :)

A héten sokat dolgoztam, a nyaralás után be kell hozni a kiesést, és most van a főiskolán a pótfelvételi időszak, ami igen sok munkát eredményez. Emiatt besegít nekem Kati mama mellett Angéla és Erzsi mama is, Petra most sokat van velük, amit nagyon élvez. A múltkori nagy meleg nagyon megviselte őt is, most örülünk a kicsit hűvösebb időnek, de azért legyen még nyár ;)

Megtanulta tekerni a háromkerekű bicajt, most azzal menne mindenhova, néha engedek, hogy a boltba ezzel jöjjön, na hazafelé már nyög rendesen, de becsülettel és csigatempóval végigtekeri ;)

Nagy dumapeti, annyit szövegel, hogy csak na. És ínyenc, egyik este fincsi sajtokat vacsiztunk és ő is mindenáron kamjambert kért :D (camambert) Azt hittem nem fog neki ízleni, de nem győztem adni.

És mennyire kis huncut, annyit hülyéskedik, rengeteget nevetünk rajta:

Magában sokszor énekelte:
Dumisumi, dumisumi,
pájásojádott...

Sokáig nem tudtuk, mi ez, de megfejtettük, a Macskarisztokraták egyik dalából van a részlet:
Dó-mi-szó-mi-dó-mi-szó-mi
fá-lá-dó-lá-dó

:D



Annyira aranyos, ahogy énekeli, megpróbálom majd felvenni, addig is egy másik videó, mesélés :
Holnap töltöm csak fel bent, ott jóval szélesebb a sávszélesség, itt megőszülök, mire felmegy ;) Addig egy fotó:

Az összes kép itt: http://picasaweb.google.hu/szrjuditfoto

A végére még egy fotó az új színbe öltözött wc-ről, nagyon tetszik nekünk, haladunk tovább :D


Pár nap múlva hozom az új fotókat :D

Nincsenek megjegyzések: