Az én kis betegem élénkebb volt mint valaha, próbáltam úrrá lenni a hisztirohamokon, illetve túlélni, amíg átvonulnak. Emlékszem még, maikor kb. egy éve panaszkodtam, hogy a két éves gyerekem mennyire hisztis, többen azt mondtátok, várjam csak meg, amíg három éves lesz, az lesz a kemény. Hát, igazatok lett, hihetetlen kis harcimókussá válik pillanatok alatt, ok nélkül, hisztizik, dühöng, vetkőzik, majd ugyanolyan hirtelen, ahogy kezdte, abbahagyja :D Szóval a hiszti durvább, de én is edzettebb vagyok! ;)
Nehéz ügy, amikor az ember egyszer csak feláll a munkahelyén a munkaidő közepén, hogy mennem kell, beteg a gyerkőc, pár napig most tuti nem jövök. Ráadásul nem tudok táppénzre menni, mert még jár a gyes januárig, így ez nekem szabi, amiből nincs túl sok, és mivel a cég bezár december 14-én, ami jóóóóó, elég sok szabit kell tartalékolni.
Ha már beraktam a kis betegemet az ágyben a fenti fotón, mutatok még egyet, a reggeli ébresztés:
Esténként nagyon sokat hülyéskedünk, van pár fotó feltöltve bizonyítékul:
Mostanában szép idő volt, többet tudtunk kint lenni a kertben.
Kutyasétáltatás csakis keményen:
Hamar sötétedik, de ez nem zavarja Petrát, szeret kint futkosni, elemlámpázni.A bölcsiben már van egy kiválasztott kedvenc barátnő, akivel kölcsönös a "szerelem": Adri. A gondozónők szerint is össze vannak nőve, Petra itthon is sokat emlegeti Adrit, és Adri anyukája is mesélte, hogy egész este Petra a téma. Petra szerint Adri az ő testvére. :D Majdnem egyidősek, Adri márciusi. Megy a majmolás is, és sajnos Adrinak van cumija. Azóta Petra is akar cumit. Egyik nap előkerül a babadoboz, és belőle a cumi. Kipróbálta.
Azt hittem nem fog neki tetszeni, ugye elég régóta az ujjszopi megy, cumi kb, egy hónapig volt 3 hónapos kora körül. Hát megkaparintotta a cumit, és alig tudtam tőle elszedni. De megbeszéltük, hogy ez neki nem kell, azóta nem emlegeti. :)
A zsebpénzével, amit Erzsi mamától kapott beszabadult a tescóba, ahol már hihetetlen mennyiségű karácsonyi ajándék van felhalmozva, igazán nehéz egy gyerekkel vásárolni így, mutatom mit választott magának, apja nagy örömére:
Azért lányos játékokat is játszunk ám, a kedvenc most: "játszunk éttermeset".
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, ANGÉLA!
Az albumot itt találjátok! (Bejelentkezés szükséges)
Legközelebbre is van már pár fotó, igyekszem hamarabb jelentkezni! ;)
1 megjegyzés:
Szia!
Tetszik ahogy írsz, Petra tündér!!!! Jó az a kocsi izé...
Megjegyzés küldése